Szingliadó újratöltve – Babagyárakra lenne szükség?

Rossz kérdésfelvetésre adott még rosszabb válaszként értékelhetjük a Népesedési Kerekasztal javaslatát, mely szerint a nyugdíjrendszerben kellene elismerni a gyermekvállalás áldozatait. A hvg.hu Gál Róbert Ivánnal készült interjúját olvasva a sikítófrász kerülgetett néha: már rögtön a bevezetőben azt a mondatot meglátva, hogy  “a többgyerekes szülők most lényegében rejtett gyermekességi adót fizetnek”.

Mindig elámulok azon a rendkívül progresszív, inkább a jobboldalt jellemző gondolkodásmódon, mely szerint a nők szünetet tarthatnak a házimunkában, ha lesznek oly kedvesek bevonulni egy szülőszobába, és rendes, adófizető magyar állampolgárt a világra hozni. Fene tudja, én például nem azért kérném meg egy lány kezét, mert bejárónőre van szükségem.

A probléma kiindulópontja pofonegyszerű: ha a generációkat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a mostani nyugdíjasok nyugdíjának az állami, felosztó-kirovó rendszerben az a forrása, hogy ők gyereket vállaltak, ezzel egy generációval korábban az akkori gyereknevelésbe beruháztak. Az, hogy hány gyereket vállaltak, és mennyit fordítottak a felnevelésükre és az iskolázásukra. Vagyis volt egy beruházás, most pedig van egy megtérülés. Ugyanígy a mostani aktívak nyugdíjának a forrását most teremtjük vagy nem teremtjük meg éppen azzal, hogy gyerekeket vállalunk vagy nem. Minél több gyerek van, és minél magasabb az iskolai végzettségük, annál könnyebb lesz egy generáció múlva a nyugdíjakat kifizetni.

This is wrong on so many levels.

Elképzelem a rendes, keresztény férjet és feleséget, amint egy romantikus este megbeszélik, hogy akkor ők most egy életreszóló befektetést fognak elindítani, ún. gyereket fognak vállalni. Elvégre a befektetési tanácsadójuk (=állambácsi) is azt javasolja, hogy még most kezdjék el ezt a portfóliót építeni.

A probléma gyökere ott van, hogy az állam egyelőre nem tud gyereket csinálni: jelen technológiai szintünkön  jelenleg még szükség van szülőkre. Egészen más lenne a helyzet, ha a Csillagok Háborúja világában élnénk:

Klóngyár a Star Wars-ban. Forrás: Wookiepedia

Klóngyár a Star Wars-ban. Forrás: Wookiepedia

Kellene keresni mondjuk egy Szíjjártó Pétert, oszt őt lehetne klónozni nagyüzemben. Sajnos ez nem állapot, úgyhogy valahogy rá kellene venni a zembereket a szaporodásra – ennek indoka pedig a nyugdíjrendszer.

Mi van?

Kezdjük ott, hogy a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer annyira modern gondolat, mint azt tervezni, hogy majd mammutvadászatból oldjuk meg az éhezés problémáját. Utóbbiról lehet remek tanulmányokat írni, csak van egy olyan objektív akadálya, miszerint nincsenek mammutok. Ha lennének, akkor Lázár János se fácánra akarna menni.

miből fizetjük a jövő nyugdíjasait kérdésre volt az ősidőkben (értsd: 2010 előtt) egy tetszetősnek hangzó elképzelés: a magánnyugdíj pénztári rendszer. Igen, ez volt az, amit egy nagyságos asszony remekül megvédett az eltőzsdézéstől, hogy aztán a világ legrosszabb árfolyamán vegyünk belőle MOL-részvényeket. Ebben például volt olyan elem, hogy mindenkinek saját nyugdíjszámlája volt – az állami rendszerbe való becsatornázáskor ugyan megígérték, hogy itt is lesz egyéni nyugdíjszámla, de hát ki emlékszik a tavalyi hóra.

facepalm

Igen, korrigálnánk a jelenlegi újraelosztást. Egy kompenzációt adnánk a most meglevő „gyermekességi adó” helyett. Nekem az lenne a legszimpatikusabb megoldás, ha különböző korhatárokat állapítanánk meg aszerint, hogy ki mekkora részt vállalt a következő nemzedék felnevelésében. Lenne a sztenderd korhatár, amit a sztenderd felépített járulékfizető kapacitásra lehetne megkapni. Aki viszont kevesebb potenciális járulékfizetést tudna felmutatni (egyszerűbben fogalmazva: a „normál”, sztenderd szinthez képest kevesebb gyereke lenne, vagy gyerekei iskolai végzettsége alacsonyabb lenne, mint az átlag – a szerk.), annak tovább kellene járulékot fizetnie. Hosszabb ideig dolgozna, és rövidebb ideig kapna nyugdíjat.

[…]

Akinek nincs kellő számú gyereke, annak most kevesebb kiadása adódik, így abból felkészülhetne a számára kedvezőtlenebb nyugdíj-megállapításra. Ha felemelnénk a korhatárt számukra, akkor mindenképpen kellene adnunk nekik egy olyan lehetőséget, hogy egy magasabb járulékfizetéssel megválthatnák a korhatárkülönbséget.

 

Mert ugyebár aki csak egy gyereket nevel, annak aztán igazi Kánaán van ebben az országban. Az egy gyermekes szülők mindegyike mosolyog, jól érzi magát, nincs semmi gondja, és csak úgy dőzsöl abban a pénzben, amit azzal spórolt meg, hogy nem vállalt be egy másik gyereket. Ebből a megspórolt pénzből aztán simán futja az iskoláztatásra is.

Amilyen unortodox ütemben fejlődik a gazdaságunk, el fogunk jutni odáig, hogy a minimál kvóta a két gyerekről felmegy három gyerekre; de abból is legalább kettő érje el a doktori fokozatot, és ha ez így teljesül, akkor a szülők 86 éves korukban már nyugdíjba vonulhatnak.

Azon családoknak, akiknek most napi harcot jelent a megélhetés, azoknak egy jottányit nem fog javulni a kilátásuk a nyugdíjas évekre sem: a javaslat megvalósítása esetén ugyanis csak a különbségek lennének bebetonozva. A nehezebb sorsú családok gyerekei ugyanis eleve hátrányból indulnak a tanulmányokat tekintve. Olyan, mintha törvényileg meghatároznánk, hogy 10 másodperc alatt mindenkinek le kell futnia a 100-at a nyugdíjhoz – viszont a versenyzők egy részére még pakolunk egy húszkilós hátizsákot is az egyenlőség jegyében.

Persze nem kell elhinni, hogy a javaslatnak bármiféle köze lenne akár a népesedéspolitikához vagy bármiféle társadalmi különbségek kiegyenlítéséhez. Arról szól csupán, hogy a jelenlegi gárdának igazából ötlete sincs arra, hogy miképp kéne megoldani a jövő nyugdíját. A legegyszerűbb lehetőség az, hogy egyes rétegeket egész egyszerűen kizárnak a nyugdíjból: megemelik annyival a nyugdíjkorhatárt, hogy statisztikai alapon jó esély van arra, hogy előbb temetőbe kerül az, akinek fizetni kéne. Akik túlélik ezt a korhatárt, annak meg mindenféle ürüggyel leszállítják.

De értem én, az valóban nem hangozna túlságosan szofisztikáltan, hogy akin van sapka, az azért kell, hogy tovább dolgozzon, akin nincs sapka, az meg azért kap kevesebbet. Ezért be kell dobni egy elsőre tök igazságosnak tűnő valamit, ahelyett, hogy inkább az alapvető problémákkal foglalkoznánk.

Egy normálisan működő gazdaságot, ahol nem 310 forint az euró (mert mondjuk már nem is lenne forint, hanem itthon is euróban fizetnénk), ahol nincs agyonadóztatva direkt és indirekt módon mindenki, azt nehezebb csinálni. Nem azt mondom, hogy egy ausztriai életszínvonal egyből pozitív hatással lenne a gyerekvállalási kedvre: elvégre a csökkenő népesség az a fejlettebb államoknak is problémája. De először érdemes lenne az alapokat rendbe rakni.

 

You may also like...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás